Sürgősségi altatásos fogászat

Sürgősségi altatásos fogászat

Sürgősségi altatásos fogászat

A 2020 március 2.-i Nemzeti Népegészségügyi Központ által kiadott eljárásrendet alkalmazzuk, követjük. Biztosíthatjuk róla, hogy a Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelő minden szükséges óvintézkedést megtett, ami a pácienseink és kollégáink védelmét szolgálja.
Többek között kézfertőtlenítőket helyeztünk el, a váróban és a rendelőkben fertőtlenítő kendővel áttöröljük a kilincseket, minden páciens után a rendelő fertőtlenítése kötelező jelleggel megtörténik. Ahogy eddig is, minden eszközünk steril, orvosaink és asszisztensünk maszkban és kesztyűben dolgoznak, a tárgyi feltételek folyamatosan és elegendő számban biztosítottak, így pácienseink egy steril, tiszta rendelőbe érkeznek.
Rendelőnkben a levegő cseréje megoldott, kiegyenlített szellőztetéssel rendelkezik, amely 2 fokozatú szűrésű, hatszoros óránkénti légcserével működik.

Rendelőnk minden törvényi rendelkezést betart, így sürgősségi esetek ellátását a honlapunkon feltüntetett nyitvatartási időben továbbra is vállaljuk.

Sürgősségi altatásos fogászat

A koronavírus elleni védekezés érdekében fontos, hogy rendszeresen, alaposan mosson kezet legalább 60%-os alkoholtartalmú fertőtlenítő folyadékkal miután megérkezett. Erre a célra használja a  Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelő mosdójában kihelyezett 90%-os alkoholtartalmú kézfertőtlenítőt. Fontos hogy WC használat előtt és után is használja. Kerülje a szájhoz, archoz, szembe, orrba nyúlást.

Sürgősségi altatásos fogászat

Mint minden vírust, a koronavírust is komolyan kell vennünk, elbagatellizálni nem szabad. Az influenzához hasonlóan a koronavírus COVID-19 is cseppfertőzéssel terjed, ami lázzal, száraz köhögéssel, légszomjjal, fáradékonysággal, izomfájdalommal jár. A tünetek az esetek nagy részében enyhék, a szokásos megfázáshoz hasonlóak, leginkább csak az esetek 20 százalékában alakulnak ki súlyos tünetek. Ekkor légzési elégtelenség, tüdőgyulladás, szervi elégtelen működés is felléphet.

Sürgősségi altatásos fogászat

A  Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelő teljes mértékben magyar tulajdonban lévő fogászati magánrendelő. Védőeszközökből, mint maszk, kesztyű és egyéb fertőtlenítéshez szükséges szerekből több hónapos készlettel rendelkezünk. A  Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelő felelősségteljes fogászati szolgáltató, a legszigorúbb higiéniai elvárásoknak megfelel.

Hozzánk bátran jöhet, nálunk mindenki egyeztetett időpontra érkezik.

Keresse fel a Fehérgyöngy Fogászati Magánrendelőt, mi mindenre figyelünk. Ha eljön hozzánk, otthon hagyhatja  a félelmét. Nálunk átalussza a fogászati kezelését!
Telefonszám: 06-20/243-41-75